Széttépett  hangok, hallod-e ? Az izzó avar perzseli szemed, látod ? Megfejthetnéd a  titkot, de minek. A varázslat nem eladó. Holnap már nem lesz. Most !  Most van itt ! Ne hallgass senkire ! Egy pillanat az egész. Egy  másodperc. Nincs semmi, amire elcserélném. Fejem fölött mint fellegek  foszlanak szét. Számít, nem számít ? Lassan megtelik lelkem, s a kövek  kihullanak zsebemből. Szemem kevés mit lát, hallom a néma csend  megfejthetetlen hangjait. Nincs megbocsájtás, nincs félelem. Nincs  szűkösség, tartalék, visszafogás. A legszebb ruháját vette fel, csak  neked. Látod-e, nem számít. Ott van. Akinek ott, megkapja. Személyesen.  És bárkinek adja, nem lesz kevesebb. A pillantások, a sóhajok, a  visszatartott lélegzet, a nyugalom titkai, a telhetetlen bölcsességgel  átadott mozdulatlan levegő ősidőkbe telepített gondolatok által  közvetített különös érzés. Nem tudod. A láthatatlan kőfalak ott vannak.  Ott vannak mert ott kell lenniük. Ne bánkódj ! Ne sírj ! Ne nevess ! Ne  gondolj rá ! Ne siess ! Nincs dolgod, a magadét megtetted. Nem kell  mondanod semmit. Ha már láttál mindent, menj ! S amit megszereztél, vidd  magaddal ! Ne mondd el senkinek. Ez a tiéd