Csak nézte, próbálta megfejteni, de tudta, nem lehet. Csak nézte. Mindig talált rajta egy új részletet. De tudta, nem ez számít. Kicsit összébb húzta magát. Ahogy egyre tárultak elé a titkok, mind kisebbnek érezte magát. Homlokán hűvös fuvallatot érzett. Igen, így van ez jól. A kiteljesedés így tökéletes. Nem haldoklik, nem szenved, büszkén emeli élettelen karjait. A csonkok nem vérzenek. Nem akar szép lenni. Nem akar élni, és nem akar meghalni. Csak teszi, amit kell. Voltak talán tervei, mint másoknak is. Elkavarodtak. Sokat hibázott, mint mindenki. Ki hogy veszi. Az alászálló erők elvették a bizalmát, szíve megkeményedett. A hófehér felhők elszálltak, a törvényeket hamar megtanulta. Valaminek a része lett, igen, nem vagyok egyedül. Igen kell a vihar, a fagy a villámlás, perzseljen a Nap ! Nélkülük mit ér az élet, essen az eső tomboljon a szél, még még ! Ölj meg, legyek valaki ! Sebesült vagyok, számít ez ? Bírom a fájdalmat, szeretem, ne sajnálj engem, irigyelj, csináld utánam ! A te életed a tiéd, vigyázz rá. Bár utunk keresztezheti egymást, én tudom mit kell tennem. Éltem, haltam, küzdöttem. Soha nem adtam fel.