Vizes kavicsok, ne bántsatok ! Csak legyetek vizesek, mohásak, algásak ! És ragyogjatok, nyugodjatok, engedjétek hogy a csermely csillanó habjai bársonyos hullámokkal simítsa le újra és újra pompás színekkel tarkított számolatlan fövenyeit. Ott van mindegyik, ki tudja honnan jött, miért állapodott meg itt ? Békében vannak, ki látja ? A messzi tüzek füstje másfelé száll, a napsugár is csak félve nézegeti. Megtörik a csend. A vízbe fojtott hangokat nem felejti a múlt. A fel sem tett kérdésekre adott válasz elkábít. Mozdulatlan mint a rendíthetetlen katona. Ki előre tudja a parancsot, látja a villanást, de már hasal. Ki érti ezt ? Egy kocka a végtelen mátrixban. Nem kell kutatni, nem kell faggatni, az önmagát záró hurok nem nyílik. A kulcs a víz alatt van. Apró kavicsok ezrei lepik. Találd meg ! Szemeid míg végig lapozzák színeit, ezerszer eltévednek. Halkan kiált a csend, senki nem hallja. Szomjas a víz, inni kér, de honnan ? A kút messze van, maradj ! Vedd észre magad, csak néző vagy itt, és tiéd a jutalom hogy láthatod. Hát nézd ! Nézd, és ne mond el senkinek, hogy ne hazudj, hisz az igazat soha nem tudod mondani. Mert igazság nincs ! Sohasem volt. ​​