Élt valamikor egy jóravaló erdész a Bükkben. Munkáját becsülettel ellátta, szorgos volt és értett hozzá. Ápolta a fákat, vigyázott a különleges virágokra, állatokat etetett, madarak énekét hallgatta. Az élet része volt, segített ahol kellett. Tudta hogy a kristálytiszta források nélkül csak kopár és halott hegyvidék lenne itt. Ismerte a fakadó vizeket, tudta hogy az állatoknak, de az itt élő embereknek és a megpihenő vándoroknak is nagy szüksége van rá. Amit lehetett hozzáférhetővé tett, amit lehetett, eltitkolt. Az erdésznek szép családja volt. A két szeretett lányát egy-egy forrással ajándékozta meg. A Mária-forrás ekkor már megvolt, és a közelben lévő fakadásokat róluk nevezte el. Ágnes, és Szilvia. A mindig bővizű Mária-forrásból indul el a Csondró-patak, ami sok-sok erecske begyűjtése mellett egyesül az Ágnes és a Szilvia vízfolyással is hogy kalandos útján vízmosásokat, vízeséseket, vízlépcsőket alkotva szurdokokon áttörve a hegy lábánál egyesüljön a Bán-patakkal, ami a festői szépségű Lázbérci víztározó egyik betáplálója. Ha ittál már e forrásokból érezhetted a még mindig itt lévő szeretetet amit az erdész örökül hagyott ránk.